" Huszonkét évvel hazánk forradalma előtt távozott az élők sorából Thomas Jefferson, az Egyesült Államok harmadik elnöke, aki azt mondta egyszer: a szabadság fáját időről-időre hazafiak vérével kell öntözni. (...) Igen, a magyar forradalom sok áldozatot adott és sok áldozatot hozott.
Miért fontos mindezt felidéznünk? Nem csupán egykorvolt eleink iránti tiszteletből, megbecsülésből, hanem azért is, mert a jó másfél évszázaddal ezelőtti eseményeknek mindmáig kiható, példát adó, erőt nyújtó hatása van. Kevés esemény van történelmünkben, amelynek megítélése ennyire egységes lenne mindenki számára: 1848 azonban ilyen. (...)A szabadságot az alkotni képes, a közös célokért tenni tudó és tenni akaró emberek teremtették meg. A polgári forradalom lehetőségét az egyes emberek összefogása vívta ki. Akaratukat összekovácsolta, erejüket megsokszorozta, hogy tudták: nagy dolgokra képesek, ha összefognak. (...)
Az összefogás, a hazáért tenni akaró reformnemesség és polgárság közös célja, közös fellépése teremtette meg azt az erőt, amely rábírta V. Ferdinánd uralkodót, hogy szentesítse az áprilisi törvényeket, a 48-as alkotmányt, amely a forradalmi változásokat beteljesítette és eltörölve a régi magyarhon világát, az új Magyarország, az új Magyar Nemzet alapjait teremtette meg.
Az összefogás ereje tette lehetővé, hogy 1848 őszétől a semmiből szerveződjön meg az a Honvédsereg, amelynek egyszerű gyalogos katonái, vagy a Habsburg Birodalom majd minden szegletéből, a haza hívó szavára visszatérő magyar huszárezredei és nagyszerű tisztjei, mint Damjanich, Görgey vagy Bem néhány hónapra rá vereséget mérjenek a császári haderőre a dicsőséges tavaszi hadjáratban, s felszabadítsák Budát.
Kedves Ifjú Barátaim! Ti minden évben fellépésetekkel tisztelitek meg közös megemlékezésünket. Fontos azonban, hogy ne csupán értsétek, de érezzétek is, hogy mit jelent mindez. Minden évben március közepén újra meg újra feltűzzük a kokárdát, a nemzeti színű szalagból készített bokrétánkat.
Évről évre megemlékezünk elődeink tetteiről; a forradalom minden évben újra megszületik a szívünkben.
Ezért amikor feltűzzük a kokárdát, ezt büszkeséggel tesszük. Nem magunkra vagyunk büszkék, hanem a magyarságunkra, hazaszeretetünkre és azokra az őseinkre, akik szembe mertek szállni az elnyomó hatalommal.
Mert amikor feltűzzük a kokárdát, akkor ezt nemcsak büszkeséggel tesszük, hanem erős reménysugárral a szívünkben. Mert reméljük, hogy azt a lelkesedést, ami mozgatója, motorja minden forradalomnak, s így az 1848/49-es szabadságharcnak is - azt a lelkesedést szerezzük vissza, éljük át újra a kitűzött kokárdával.
(...)"
