Jó húsz perces késéssel estem be a Művelődési Ház emeleti kistermében (vagy nagytermében, nézőpont kérdése) kezdődött ülésre, ahol a meghívás ellenére nem vártak szívet melengető tekintetek: nemzetiségi önkormányzatunk dühös, mert a Kikiáltóban megjelent A Cikk. A teremben egyébként jól elfértünk, mert harmadszori összeszámolás után is csak tizennégy ember volt jelen velem együtt: az igazgatónő, a két szmk vezető, az óvoda vezetője, a tantestület két tagja és még további hárman, és a német önkormányzat korai terminátorokat idéző felvevő kamerája, amely képre éhesen pásztázta a helyiséget. Meg persze a kisebbségi képviselők. Utóbbiak a bírósági tárgyalótermek hangulatát idéző módon, a jelenlévőkkel szemben felállított asztal mentén ülve, továbbiakban die pulpitus. Déja vu. . .

Kicsit elébe szaladtam a dolgoknak, nézzük az elejéről azok kedvéért, akik a lapot és a helyi közéletet csak itt, a honlapon követik. A májusi lapszámunkban "Magyarán szólva: Nein, wir wollen es nicht!" címmel jelent meg főszerkesztői írás, amelyben röviden taglaltam annak következményeit, hogy mivel járna a kismarosi iskola német nemzetiségi iskolává alakítása. Apropóját adta mindennek, hogy a kisebbségi önkormányzat már egy ideje e kérdés körül sertepertél - a Kikiáltó információi szerint - és ez mostacskán érett meg egy rövid cikk terjedelméig. Ha tudtam volna, hogy emiatt meghívnak a nemzetiségi önkormányzat ülésére, megírtam volna korábban. . .  Érkezésem után rövid, de zavaros nemzetiségi összegző die pulpitus részéről: az emberek félnek németnek vallani magukat, azért ilyen kevés a nemzetiségi, ebből gond lesz a népszámláláskor is. Elhűlök, telefonomon leellenőrzöm, tényleg 2011-et írunk, a művház ajtaja, noha gyanús, mégsem időkapu volt, ehhez képest a megfélemlítési teoriát nem értem, bár már hallottam. Ezután jön a mellékes lényeg, de előbb egy rövid közbeszúrás: jó lett volna, ha időben jövök. Ja, én is szeretnék húsz percnél rövidebb idő alatt kiérni Vác belvárosából a Mol kúthoz, de ez kudarcos dolog, mint halmentés a Mátyásfának… Téma vált tehát, Nyúli Edina igazgatónő kapja jobbról-balról  (értsd: az asztal jobb és bal feléről) az őszintét, aki egyébként, időről-időre megkíséreli elmagyarázni a nemzetiségi nyelvoktatás szakmai vonatkozásait die pulpitust elfoglaló kisebbségi képviselőknek, mire a válasz: most ne szakmaiaskodjunk, most csak oszlatunk. Félinformációkat. Jó vicc, mondom magamban. Most ne? Akkor mikor? Félinformáció? Ez nem lesz részletezve. E-mail olvasás következik, merénylő ismeretlen, ez hangzott el a szülői munkaközösségben, ez nem hangzott el, fonalat nehéz követni, különösen, mert die pulpitus egymásnak adogatják a szót, mint Szávay a labdát, ha rossz napja van. Kérdezném, hogy az e-mail megismerhető-e, de nem kérdezem, még belerondítok a koncepcióba. Koncepció a megmagyarázzuk a helyzetet. Nem nemzetiségi iskola, hanem nemzetiségi csoport lenne csak. Igazgatónő közbeszólna, de szakmai érveknek nincs most keletje meg ideje. Meg kell nézni más iskolát, honlapjukat, abban hogyan működik, ők hogyan csinálják. Nem rossz, gondolom magamban, legalább ötlet van… Megyünk majd iskolát látogatni, mintát venni. Előre látom az újabb cikkeket. . . Die pulpitus közben megegyezik magával, hogy a szülők véleményét ki kell kérni. Ez elhangzik kb. négyszer minimum, gondolom megerősítő mantra. Közben feltűnhettem megint a radarhorizonton, mert jön a jelzés: a kisebbségi önkormányzat, az ezt az írást, emelkedik fel szegény májusi lapszámunk viharvert példánya, ezt visszautasítja. Visszautasítjuk. Miért, kérdeztem volna, de egyelőre megtartom magamnak. Majd a többi kérdéssel együtt. Mert kérdés, az van. Meg lesz. Jelzem is, hogy a következő számba reagálást várnék, de nem sebtiben, várják meg az én kérdéseimet, lapzárta még úgyis arrébb. Ez legalább nyugtázásra kerül. Majd nem fog, ha megjönnek a kérdések. "Ezt nevezhetjük provokációnak" mondja két székkel tőlem jobbra egy hölgy. Nevezhetjük? Nevezhetjük. Azon gondolkozom, miért is lehetne ennek nevezni, de kifejtés híján a felvetés elszáll a terminátor-kamera mellett. Inkább bemutatkozom neki, látásból ismerjük már egymást, az alkalom meg úgyis kiváló. A rövid kézfogás színt visz a terembe és zavart a helyzetbe: most akkor ki-kivel van?

Merész Csaba kér szót, meg lettem volna lepve, ha nem a Kikiáltót ekézi. Aszongya, a cikk megosztó, megosztja a falut. Gondolatban kezdem dörzsölni agyam balhátsóalsó féltekéjét: azt stimulálja az effajta lényegretörő éleslátás. Egy vitás téma megosztó. Hát igen, a német kisebbségi önkormányzat és a Kikiáltó nem létező vértestvéri együttműködésébe bizonyára mélyen hatoló éket vert. Azon gondolkozom, szóljak-e, hogy a közéleti témák általában megosztó jellegűek. Van, aki úgy gondolja valamiről, van aki meg így. Üdv a klubban. . . Nem a Hadijátékban. Mégsem szólok, mert jön a következő észrevétel: félreérthető a "mi" kitétel a cikkben, honnan jövök én ahhoz, hogy az egész falu nevében beszéljek? Gondolkozom, hogy rámutatok, eddig a falu nevében csak ő beszélt, tényként kijelentve, hogy az írás az egész falut osztja meg, de inkább megint nem szólok, molyolok, körmölök, derekam kezd fájni, nekem is kellene egy asztal. Vagy pulpitus. Mögöttem és alant megindul a Zumba fitness, a zene és a lányok hangjai némi enyhülést hoznak a légkörbe. Nem sokáig.

Határozatot hozunk, mondja die pulpitus. Kamera fordul, vele együtt én is, bár a derekam tiltakozik. A határozat, hogy a német kisebbségi önkormányzat ezután felületet kér a Kikiáltóban. Ja meg az is határozat, hogy visszautasítják a cikket. Itt már jelzem nekik, hogy a lehetőség eddig is megvolt a számukra, ha írni akartak. Nem baj, akkor is határozunk. Énfelőlem, hagy fogyjon a papír - a fák meg döglenek. Határozat: fél oldalt minden hónapban. Mondom die pulpitusnak: adok szívesen kettőt is, sőt négyet, csak hozzanak fényképeket is. A perspektíva elrettentően hat, nekik elég a fél. Hát, ha ezt tartani fogják, akkor nagy okosságokat nem fogunk ott olvasni. Újabb határozat, szeptembertől fórum, ahol szakértők-szülők-képviselők-mindenki összedughatja a fejét, hogy kell-e nemzetiségi oktatás. Epic. Jó hír, hogy legalább nem internetes.

Téma most már lezárva, minden tisztázva mindenki elégedett? Van olyan, aki nem? Félreértések elkerülése miatt felteszem a kezem. Más kérdés nincsen, szedelődzködünk, megkapom a német önkormányzat webcímét, Kismaroson már minden szervezetnek-egyesületnek önálló weboldala van, az iwiw rólunk koppintotta az ötletet, a google kereső meg átvált betárcsázós üzemmódba, ha valami állat begépeli hogy kismarosi weblapok: search. Egyéb óhaj-sóhaj nekem már nincsen, nem is lehet. Kifelé menet még tartott a Zumba: egy pillanatig elbizonytalanodtam, lehet jót tenne a deréknak. A lányok fél métereket ugrálnak, két perc alatt többet mozogva, mint én az elmúlt év alatt. Maradok a pálinkánál.

Nemzetiségi önkormányzatunk ingerküszöbe igen alacsonyra lett beállítva, ha ezen a visszafogott cikken képesek voltak Éden Szandrát megszégyenítő reagálásokat kreálni. Pedig nincs ebben semmi titokzatos vagy bonyolult. Amint azt az ülésen is elmondtam: a kisebbségi önkormányzat jellegénél fogva, részérdekeket képvisel. Ha ezen jellege mellett olyan területre téved, amely ugyanakkor az egész helyi közösséget érinti, és senkinek ne legyen kétsége, az oktatás ilyen, akkor az kérdéseket fog felvetni. A Kikiáltó, mint helyi újság feladata többek között ezeknek a kérdéseknek a feltevése és ha indokolt, akkor a kritika. Idáig ugyan még nem jutottunk el, ellenben egy visszafogott és egyszerű írással vittük a nyilvánosság elé a témát. Ennyi. Nem kell túlreagálni, a négy oldalas ajánlat meg továbbra is áll.