Azt szokták mondani: a környezetvédelmet nem megérteni, elfogadni kell. S valóban, aligha van olyasvalaki aki kétségbe vonná azt, hogy erdőinket, a termőtalajt vagy éppen vizeinket védeni kell, pontosan magunktól, vagy inkább az emberi jelenlét okozta hatásoktól. Mindezt nem nehéz megérteni. Elfogadni viszont nehezebb azokat a többletterheket, amelyek akkor lépnek fel, ha a környezetvédelem elveit, céljait magunkévá téve, mindazt, ami ezekben elméletben lefektetésre került, a gyakorlatban is realizálni akarjuk. A többletteher végső soron többletköltséget jelent, pénzt. Pénzt, amit valahonnan elő kell teremteni, valahonnan el kell vonni. Mindez kompromisszumokat, sok türelmet, sok belátást és sok lemondást igényel - mindkét oldal részéről. Éppen ezért káros az a fajta fundamentalista környezetvédő szemlélet, amelynek gyakorlati megnyilvánulása, hogy a környezetvédelmet már önmagáért valónak tekinti. Csakhogy az nem az. Mint ahogy például az ipari tevékenységet is - manapság már - a környezetvédelemmel és számos más területtel relációban kell megvalósítani, úgy viszont is igaz. A környzetvédelem nem tarthat jogot mindenek feletti megítélésre céljait és eszközeit illetően. Vannak érdekek, amelyek ha a környezetvédelemmel ütköznek, előbbrevalók annál.
A írásunk elején említett kettősségből eredő konfliktusok kétségkívül Kismaroson mélyültek el leginkább a környező települések közül, mivel a fundamentalista környezetvédelmi szemlélet itt gyökeret vert a Mátyásfa Környezetvédő Egylet és tevékenysége nyomán. Kismaros amúgy is jóval érintettebb az áradások jelentette kihívásokban, mivel településünket két folyóvíz, a Török-patak és a Duna is veszélyezteti, ha azok kilépnek medrükből. A környezetvédő egylet kisebbsége által képviselt nézetek és a többség érdekeinek végletes eltérése 2010-ben csúcsosodott ki, amikor Kismaros a helyi népszavazáson elsöprő többséggel nyilvánította ki a vizek elleni védekezés elsődlegességét, amelyre a Mátyásfa válasza a védekezési munkák időleges leállítását eredményező hatósági eljárás kezdeményezése, illetőleg korábbi kezdeményezésük tovább folytatása volt. Ez a magatartás, az emberek kinyilvánított, egyértelmű akaratával való tudatos szembeszállás mutatta meg igazán, hogy a környezetvédő szervezet elszakadt a helyi valóságtól, annak problémáit már nem érti és nem csupán saját szerepét, de a környezetvédelmet is félreértelmezi. Külön szerencsétlen, hogy az egylet támogatásra talált az új képviselő-testület egyik képviselőjében, Neubauer Rudolfban, aki a Török-patak medertisztítási munkáinak leállítását eredményező Mátyásfa-álláspontot képviselte a testületben. Ez utóbbi magatartás a települési választott képviselő feladatának igen súlyos félreértése.
Azok az ingatlan-tulajdonosok, akiknek házát közvetlenül veszélyezteti a patak, vagy a Duna minden átlagos csapadékhullás után, avagy a patak menti boltok tulajdonosai, vagy a pincetulajdonosok, akiknek házában hetekig áll a víz egy-egy ilyen időszakban, bizonyosan értetlenül álltak mind a Mátyásfa kompromisszumot mellőző, a népakaratot mintegy mellékesen megkerülő magatartása, mind pedig ennek képviselői felkarolása előtt. Hogy a patak áradásai által permanensen veszélyeztetett óvoda és iskola dolgozói mint gondoltak minderről, azt hiszem szintén nem igényel nagy fantáziát.
